Monday, February 6, 2012
Tudományos Tanács PDF Print E-mail

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Elnöksége által alapított Tudományos Tanács célja a közoktatásban dolgozó magyar pedagógusok tudományos tevékenységének felmérése, segítése, serkentése. Ennek érdekében folyamatosan nyilvántartásba veszi mindazokat a pedagógusokat, akik valamely területen tudományos értékű munkát végeznek, számba veszi az eddig megjelent munkákat, lehetőségei szerint népszerűsíti azokat, hogy az azonos vagy határtudományok művelői kapcsolatokat építhessenek ki egymással, esetleg közös projekteket valósítsanak meg. A Tudományos Tanács további célja, hogy méltó emléket állítson Apáczai Csere János munkásságának azáltal, hogy létrehozza a róla elnevezett díjat, és kétévente odaítéli a legjobbaknak érdemesült, önálló kötetben vagy elismert tudományos szakirányú lapban közzétett munkák szerzőinek.


 

 A Tudományos Tanács tagjai

Burus Siklódi Botond tanár, igazgató, Apáczai Csere János Pedagógusok Háza mb. elnök
Péter Sándor tanár, Kós Károly Szakközépiskola, Sepsiszentgyörgy alelnök
Dr. Gaál György tanár, Brassai Sámuel Gimnázium, Kolozsvár
Gagyi Anna tanár, Kós Károly Szakközépiskola, Székelyuvarhely
Hochbauer Gyula tanár, Zajzoni Rab István Elméleti Líceum, Hétfalu
Koós Erzsébet tanár, Andrei Mureşan Nemzeti Kollégium, Beszterce
László Enikő tanár, Bethlen Gábor Kollégium, Nagyenyed
Márton Zoltán igazgató, Teleki Oktatási Központ, Szováta
Mészáros Ildikó tanár, Bartók Béla Líceum, Temesvár
Mihály István tanár, Református Kollégium, Marosvásárhely
Mitrica Sanja tanító, 15-ös Számú Általános Iskola, Nagyszeben
Muhi Sándor tanár, 10-es számú Általános Iskola, Szatmárnémeti
Nagy F. István ny. tanár, Nagyvárad
Ravasz József tanár, Mikes Kelemen Gimnázium, Sepsiszentgyörgy
Szabó István Károly tanár, helyettes főtanfelügyelő, Szilágy Megye Tanfelügyelősége
Szabó Tibor tanár, Iosif Vulcan Tanítóképző, Nagyvárad
Szakács Ferenc tanár, Csiky Gergely Líceum, Arad
Széll Zoltán tanár, Téglás Gábor Középiskola, Déva
Szőcs Judit ny. tanár, Kolozsvár